Epilogika 2/2 – A tejjel-mézzel folyó…

Tegnap este az emberek jól mulattak. Mezítláb családja átjött, hogy megnézzék a számára oly sokat jelentő Sötét lovag című mozgóképet, Impulzív pedig ennek tiszteletére varázsolt a konyhában. Egy tej sosem éhes, még egy negyed tej sem, amilyen én vagyok most már, de mégis kedvem lett volna enni abból a sütiből. Este, egy spontán ötlettől vezérelve, Impulzív és Mezítláb elment, ha jól sejtem a Várba sétálni, és csak hajnali fél háromra értek haza.

A megmaradt hagymák irigykedtek, hogy az emberek ilyen jól szórakoznak, de én megnyugtattam őket és láthatóan ez segített. Az elmúlt egy napban afféle próféta figura lettem az élelmiszerek között.

Ez annak köszönhető, hogy elmeséltem élményeimet, hogy miként keltem gyönyörű táncba a mézzel, hogy miként simogattuk a másikat a zabpehellyel egymásra találva a tálkában és miként izgattuk fel közösen Mezítláb és Impulzív ízlelőbimbóit, érezve, hogy vagyunk és hatunk a világra. Lehet, hogy már sokszor átélték a tej megivását, megevését az emberek, számomra mégis maga volt a legvégső kiteljesedés. Ezt elmesélve megmaradt pár kortyommal a többieknek sikerült eloszlatnom a félelmeiket és már boldogan várták az elfogyasztást. A mindez idáig fölényes, pökhendi, rég lejárt, már csak dísznek tartott Vecsési húsos pedig bosszankodhatott, hogy ebből kimarad.

Különösen a „gyomor” ragadta meg a többiek képzeletét, ahol mint azt elmeséltem, úgy éreztem mind egyesülünk egy hatalmas egységben, az egymást soha el nem érő ennivalók végre találkoznak és eggyé lesznek. És lesz, akiből ember lesz és lesz aki innen tovább indul. Ha engem kérdeztek, szerintem mind a kettő szép és kalandos. Nos, én nem tudom, hogy utolsó cseppjeimmel miként végzem, habként táncolva egy kávén, vagy eksztázisos egyesülésben Impulzív egy varázslatában, de várom.

Az idő hűvösebb, a Nap süt, az emberek vidámak. Lehet, hogy nem vagy különleges, de igazán boldog így is lehetsz! Ég veletek, a blogoló Alföldi Magyar tej voltam.

Epilogika 1/2

A játék után kellemesen elbeszélgettünk, kiderült, hogy mindenki kicsit fél a sötét, mély toroktól, aminek csak a legendákban van fény a végén. Még a pökhendi Vecsési húsos káposzta is becsatlakozott, aki még azelőtt került ide, mint neves filmes kellék, hogy az emberek beköltöztek volna. Jól éreztem magam és nem savanyodtam meg, de sorsomat illetően nem voltak kétségeim.

A három ember naponta másfél liter tejet ivott meg és már csak én maradtam meg. Aztán egy reggelen, amikor új kartonnyi karcsú, friss tejek érkeztek, Jack Sparrow és Impulzív váratlanul felvetette, hogy engem ne igyanak meg. Tekintettel, különleges helyzetemre a blogon. Bár azt hittem nem félek, most hogy felcsillant a remény habzott a belsőm. Egy pillanatra boldog voltam, ám Mezítláb leszavazta mindkettőjüket. Azt mondta pótolható vagyok, bár még ő sem tudja, hogyan, de majd megoldja. És így eljött az utolsó estém. Kicsit még reménykedtem, hátha Mezítlábat meggyőzi Sparrow az általuk csapott, rendhagyó pipázás közben, de a Vecsési káposzta szerint, aki közelebb volt a falhoz nem is esett rólam szó. Talán csak féltékenykedett – gondoltam –, azért mondta.

Egyre jobban féltem, este nem tudtam aludt lenni (ha-ha. Valahogy félelmemben megnőtt a rossz vicceim száma, ahogy az eminens Mustár is megjegyezte gúnyosan. Ő persze könnyen beszél, egy ekkora bödönt örökké enni fognak (ráadásul majonézes salátához vették, de később vettek egy rakat majonézt is)). Hajnalodott, felkelt Sparrow. Nem belőlem ivott. De ettől csak még jobban izgultam. A kamra ablakon beszökő napfény szép lassan úgy állt, ahogy tizenegykor szokott. Felkelt Mezítláb. Vajon meggyőzte őt Sparrow? Végül is ő nem belőlem ivott, de Mezítláb ilyen szempontból elég öntörvényű.

Javában latolgattam az esélyeimet. Hallottam, ahogy az ember közeledik. És ekkor megszólalt Tészta. Komor hangjától lágyan hullámozta szálai. Halkan beszélt, hogy ne ébressze fel a még alvókat.

– Izgulsz? – kérdezte.

Válaszolni sem tudtam, annyira.

– Tudod, a legtöbb élelmiszer nem emlékszik a születésére, mert túl homályos. De az elfogyasztására, amikor eltűnik a végtelen torokban… Nos, az élete legszebb pillanata lesz.

Nem értettem, amit mond, úgy sejtettem csak vigasztalni szeretne… Mezítláb kiemelte a Mézet, a Vajat, a kenyereket és…

Engem.

Végem volt. Mézes kenyeret fogok leöblíteni kakaóként. Leszedte a kupakomat, azt a kis fémbigyót a szájamról, amit mi tejek sem tudunk minek nevezni és lassan felemelt…

A Dreyer-Maxim féle kalória táblázat élelmezési ranglétráján hatos fokozatot ér el. A megadott hozzávalók két adagra szólnak.

Tipp: A rizsbe érdemes egy kevés tejszínt kavarni, a padlizsánba töltés előtt sajtszeleteket fektetni.

Köd

Mindezidáig olyan meleg volt, hogy attól tartottam kefirré szöttyedek. Aztán a mai délutánon valami megváltozott. Szürke köd ereszkedett a városra, a dolgok körvonalai elmosódtak és az eső pár csöppje kínzóan lassan kopogott néha a tetőn. Az emberekből csak Jack Sparrow és Mezítláb volt itthon, billentyűzetük halk kopogása volt a legerősebb hang a házban. Aztán egyszerre ők is leléptek.

A mindig csevegő hagymák felé fordultam, de most ők is hallgattak. A levegőben tapintható volt a feszültség. És aztán váratlanul, alig másfél percre rá, hogy az emberek kiléptek, hallottuk, hogy a bejárati ajtó berobban. Lépések hangoztak fel, egyenesen lakhelyünk, a kamra felé tartva. Laktóz molekuláim olyan gyorsan kezdtek egymásnak pattogni, hogy azt hittem már a többiek is hallják. Sparrow volt az. Először azt hittük csak azért jön, hogy az eső elől becsukja a nyitva hagyott kamra ablakot (ennek még örültem is volna, hiszen az eső pont rám esett.) Ehelyett kilesett az ablakon, majd biccentett egyet és arrébb rohant. Az udvarról Mezítláb telefonjának csörgése, majd egy hörgés hangzott fel. Aztán csend, végtelen csend.

Végül egy lövés szelte át a teret, Sparrow adta le a félemeletről, találata valószínűleg célba ért, mert nem lőtt többet. Ám a lövedék becsapódásának a hangja olyan volt, mintha egy szénné égett ezer éves húst lőtt volna át. Reszketve néztem rá a bölcs, hosszú szálú tésztára, de az öreg (ki tudja mennyi van még a szavatosságáig?) csak bólintott. Megkezdődött a zombi apokalipszis. A poszt-apokaliptikus zombi sitcom, hogy pontos legyek. Mondanom sem kell, hogy ez minket is megihletett és azonnal vidám, most már felszabadult készülődésbe fogtunk. A ráncos hagymák természetesen rögtön kidumálták maguknak a zombik szerepét, az utolsó, chiliben kimúlt Zöld Ladyt még mindig gyászoló Paradicsom és frissen érkezett rokona, a ketchup szolgáltatta a vért és én, nem kevés büszkeségemre, hála markáns, szögletes formámnak lehettem az ellenállók vezére, aki mindent megtesz a kecses koreai leves védelmében.

Borzasztóan jól szórakoztunk és este kimerülten dőltem el a kartondobozban. Már csak egyedül voltam felbontatlan tej, két társam félig kiszipolyozva reszketett a hűtőben. És a szétpréselt dobozok csak egyre gyűltek a szemetes mellett…

Egymásratalálás

Hát lehet mégis tévedtem és sosem érthetjük meg egymást. Ahogy ott lapultam a sok más Alföldi tej között, végtelenül untam és utáltam helyzetemet. Talán, mert ugyanolyanok vagyunk, ugyanott piroslunk és ha egyikünket felemelnek a kartonnal, a többiek is osztoznak a repülés élményében. Pesszimista vagyok vagy tényleg saját paródiámat láttam bennük? Vagy magamat nem szeretem, a lezárt formát és benne a fehér masszát, amely mindannyinkban lötyög? És ezért nem szerettem őket? Vagy mert olyan boldogak mindezek ellenére?

Megszöktem hát, akárcsak sok más tej életük során egyszer és elnéztem az emberekhez. Jack Sparrow a szobájában játszott, vele nem találkoztam, de a huzat által résnyire kinyílt ajtón megpillantottam Impulzívot és Mezítlábat. Filmet néztek. A Szex and the Cityt, amelyet félóránként megszakították, hogy megosszák ámuldozó élményeiket. Témájuk okos és bölcs okfejtés volt, de gyakran lyukadtak ki arra, hogy nem értik a női emberi lényeket.

Akárcsak én a többi tejet – gondoltam. Elmélázva visszatotyogtam a téglalap alsóm csúcsain egyensúlyozva. Átéreztem a két férfi helyzetét, hogy ők nem érzik át másokét. Egymásra találhatnánk azáltal, hogy egyedül vagyunk. Hjaj… Úgy érzem sok mindent kell még megtanulnom míg végül kakaó leszek…

A Zöld Ladyk

Zöld Ladyknek egy igen csípős paprikákból álló hölgycsokrot hívtunk magunk között. Míg mi, egyszerű sorozattejek (jobb szót nem tudok hasonlóságunk szemléltetésére), lent a földön, a kamra egyik magányos sarkában vártuk az ürítést, a Zöld Ladyk a számunkra, lentről palotának tűnő hűtő egyik felső polcán laktak. Felettük lényegében csupán a fagyasztott sültkrumpli király és az időnként őt meglátogató, izzását mellette lehűteni vágyó teané élt.

Egy napon, az egyik ember, akit Mezítlábnak hívtunk élete első lecsójának állt neki, mi több rizses lecsónak. Valami felindulásból, a négy paprikából hármat is beletett volna. Az önhitt Hölgyek természetesen azt hitték kocsikázni viszi őket Mezítláb, így igen meglepődtek, amikor egyiküknek szoknyáját szegte egy kés. Érthető módon, ez a hirtelenjében lekapott szoknyaszegély teljesen ártalmatlan volt és az ember ezért a három hölgyből magabiztosan fel is aprított. Eddigre azonban már a Ladyk is észbe kaptak!

Mezítláb, habár lecsójának ránézésre nem volt baja, az első falat után tüzet okádott. A dologról, a másik ember, Impulzus javaslatára nyomban gitárral aláfestett dal született. Mivel sajnos nem vagyok biztos benne, hogy a dal teljes pompájában felkerül erre a vlogra, álljon itt pár sor, amely felidézi a hangulatát:

 

Egy napon,

Az én Mártonom,

Úgy döntött, hogy lecsót főz.

Aprított,

Míg a zöldség aprított

Nem lett és felszállt a gőz.

(Refrén):

És a paradicsomlé forrt,

És a paradicsomlé forrt,

És a paradicsomlé elpárolgott,

Márton felöntötte vízzel,

És a paradicsomlé továbbforrt.

 

És így tovább, sejthetitek, egészen az első falatig, bár érzésem szerint most jobban hangzik a szöveg, mint élőben. Ezt idáig lágy gitármuzsika kísérte, majd adott jelre Impulzus a húrokba csapott és Mezítláb hörögni kezdett:

 

És a falatot a szájába vette, ami szétégette a pofáját és HÖRRR!!!

 

Ezt máskor is előadták. Be kell vallanom, ez az eset komolyan elgondolkoztatott. A paprikákról egy egész dal született, de rólam, a tömegben elveszett egyen-tejről senki nem regél, talán soha.

A megadott mennyiségek két személyre szólnak. Egy adag a Dreyer-Maxim féle kalória táblázat szerinti élelmezési láncolat negyedik fokán állnak. Fogyasztása erősen javallott: késsel, villával.