Köd

Mindezidáig olyan meleg volt, hogy attól tartottam kefirré szöttyedek. Aztán a mai délutánon valami megváltozott. Szürke köd ereszkedett a városra, a dolgok körvonalai elmosódtak és az eső pár csöppje kínzóan lassan kopogott néha a tetőn. Az emberekből csak Jack Sparrow és Mezítláb volt itthon, billentyűzetük halk kopogása volt a legerősebb hang a házban. Aztán egyszerre ők is leléptek.

A mindig csevegő hagymák felé fordultam, de most ők is hallgattak. A levegőben tapintható volt a feszültség. És aztán váratlanul, alig másfél percre rá, hogy az emberek kiléptek, hallottuk, hogy a bejárati ajtó berobban. Lépések hangoztak fel, egyenesen lakhelyünk, a kamra felé tartva. Laktóz molekuláim olyan gyorsan kezdtek egymásnak pattogni, hogy azt hittem már a többiek is hallják. Sparrow volt az. Először azt hittük csak azért jön, hogy az eső elől becsukja a nyitva hagyott kamra ablakot (ennek még örültem is volna, hiszen az eső pont rám esett.) Ehelyett kilesett az ablakon, majd biccentett egyet és arrébb rohant. Az udvarról Mezítláb telefonjának csörgése, majd egy hörgés hangzott fel. Aztán csend, végtelen csend.

Végül egy lövés szelte át a teret, Sparrow adta le a félemeletről, találata valószínűleg célba ért, mert nem lőtt többet. Ám a lövedék becsapódásának a hangja olyan volt, mintha egy szénné égett ezer éves húst lőtt volna át. Reszketve néztem rá a bölcs, hosszú szálú tésztára, de az öreg (ki tudja mennyi van még a szavatosságáig?) csak bólintott. Megkezdődött a zombi apokalipszis. A poszt-apokaliptikus zombi sitcom, hogy pontos legyek. Mondanom sem kell, hogy ez minket is megihletett és azonnal vidám, most már felszabadult készülődésbe fogtunk. A ráncos hagymák természetesen rögtön kidumálták maguknak a zombik szerepét, az utolsó, chiliben kimúlt Zöld Ladyt még mindig gyászoló Paradicsom és frissen érkezett rokona, a ketchup szolgáltatta a vért és én, nem kevés büszkeségemre, hála markáns, szögletes formámnak lehettem az ellenállók vezére, aki mindent megtesz a kecses koreai leves védelmében.

Borzasztóan jól szórakoztunk és este kimerülten dőltem el a kartondobozban. Már csak egyedül voltam felbontatlan tej, két társam félig kiszipolyozva reszketett a hűtőben. És a szétpréselt dobozok csak egyre gyűltek a szemetes mellett…