Prologika

Az életembe való bekukkantás talán sokak számára azzal a tanulsággal fog zárulni, hogy egy fájdalmasan átlagos és unalmas létezést tudhatok magaménak, mégis pont ezért érzem magam feljogosítva a beszámolásra, hiszen nincs boldogabb érzés, mint amikor két hasonló lelkület a művészet segítségével egymásra talál. Sajnos, azonban rögtön születésemre nem emlékszem. Ez persze végeredményben nem is csoda. Természetes esetben is, létrejöttem a születés után következik be (ennek amúgy az oxytocin az oka, azt hiszem), így kevesen jegyzik fel a körülményeket, különösen az én esetemben, ami ráadásul jó ócskán mesterséges is volt: kaotikus forralások, pasztörizálások, kartonozás. A szédülésből csak jóval később, halálom előtt tizenhárom nappal tértem igazán magamhoz. Ám erre az utolsó szűk két hétre pontosan emlékszem, memoárként, tanulságként álljon hát itt beszámolóm a világ magányos dobozolt tejei számára.