×05× – Acceptio
Új létformám pontos mibenlétét még messze nem derítettem fel, de ez nem akadályozott meg abban, hogy visszatérjek eredeti kérdéseim egyik legmeghatározóbb darabjához: hol vagyok?
Már tudtam, hogy az asztrális síkon meddig tartok én, tehát már túl tudtam hatolni saját határaimon érzékelésemmel. A fekete vásznon humanoid alakom körül megpróbáltam eloszlatni a sűrű sötétséget, felfedve ezzel hollétemet, de gyenge voltam még a feladathoz. Legalábbis számomra úgy tűnt, hiszen semmilyen változást nem értem el.
Egyszer csak felszínre került egy emlékem, az erőszakkal visszatartott gondolatok kavargásából. A fizikai síkon több érzékszervem volt. Amikor vak sötétben tapogatóztam, apró neszeket igyekeztem fülemmel környezetemből felvenni.
Megpróbáltam elmozdulni, és figyelni, hátha megérzek valami változást. Elengedtem a fekete vásznat, ami felszakadva végtelen, lágyan hullámzó sötétséget engedett újra éreznem. Akaratom, hogy elinduljak, mozgatta asztráltestem, azonban csak a fekete némaság megváltozott hullámzását éreztem. Visszhangok.
Találomra elindultam valamerre, és lestem a változásokat a hullámzásban. Amíg nem mozdultam, egyetlen lassú, oda-vissza áramlás volt körülöttem. Mikor elindultam, rendezetlen, gyorsabb mozgás képződött, a sötét anyag hullámai kiszámíthatatlanok lettek. Ha megálltam, az apró rezdülések tőlem távolodva lassan elültek, és visszatért az egyenletes, megnyugtató ringatózás.
Nem tudom, mennyi ideig vándorolhattam, mikor feltűnt, hogy tőlem távolabb szintén megtörik egy ponton a monoton fekete tenger. Ott is szabályos volt a hullámzás, csak más szabályt követett. Elindultam hát felé, kíváncsian várva, hogy mi fog történni, ha odaérek.
Megálltam ott, ahol a megszokott ringatózásba simultak a magasabb, fürgébb hullámok, és „kinyitottam szemem”, visszahívtam gondolataim közé a fekete vásznat, közepén zöldesen pislákoló ködcsomókból épített formámmal.
De mást is láttam. Egy sötétlila fényből gyúrt testet, ami – az enyémtől eltérően – határozott, éles körvonalakkal rendelkezett. Mérete nagyjából megegyezett az enyémmel, és egy helyben, mozdulatlanul állt, csak úgy, mint én.
Megmozdítottam bal kezem, lassan kinyújtottam előre. Nem értem el, még úgy sem, hogy ő a jobb kezét pontosan ugyan úgy nyújtotta felém. Leengedtem hát karom, és megpróbáltam a lila fénycsomókat jobban megfigyelni. Közben egyre az a gondolat kavargott bennem, hogy vajon ki lehet ő, mi lehet ő. Ekkor döbbentem rá, hogy fogalmam sincs, hogyan tudnék megszólalni, itt, ahol megszokott módon hallani sem hallottam még semmit. Hogyan tudnám megkérdezni?…
És egyszer csak éreztem, ahogy egy idegen gondolat tör utat magának sajátjaim között.
„Értelek… Kérdezz…”
August 22, 2010
2 Responses to “×05× – Acceptio”
Comment by MacGuru.
Hát, bevallom, elfelejtettem, hogy vasárnap van, és meg kéne írni… De ígérem, most vasárnapra meglesz! És igyekszem megint kicsit előre dolgozni, hogy hasonló esetekben is lehessen tovább olvasni. De innéttől izgi lesz, annyit elárulok kárpótlásul 🙂
Comment by hummogo.
“Értelek… Kérdezz…”
“Ok. Hol van a folytatás????? :)”