×08× – Pervenio
Mikor megérkeztem Amunie lakásába, éppen aludt a reluxával besötétített szobájában. Körbenéztem, hogy megtudjam, mivel is töltötte életét. A szobák, a konyha, de az előszoba is visszafogott, de elegáns, modern bútorokkal volt berendezve. Tisztaság volt, és rend mindenhol.
Egyetemen tanult ő is, ebben az életében Aithne néven, amint az az íróasztalán lévő iratokból látszott. Könyvtári felszólítás… Elmosolyodtam. Sosem változik…
A hálószobájába belépve viszont megláttam azt, amit kerestem. Kintről beszűrődött a borús délután erőtlen napja, fény és árnyék sávokkal festve meg az ágyat, a padlót, és a szoba sarkában berendezett oltárt. Emlékszik vajon? Kizárt. Ha így lépett az életbe, akkor tiszta emléke biztos nincs. De úgy néz ki, tudja, hogy több van a világban, mint amit az átlag lát. Az oltár szélén két fekete és egy fehér gyertyával körbevéve ott állt egy Tükör. Talán válaszokat keresne? Akkor adok neki egyet… Végül is, ennyivel tartozom neki…
Odaléptem az ágyához, és lehajoltam érte. Megérintettem a vállát, és a fülébe súgtam: „Eljöttem érted”. Riadtan ébredt, kiverte a víz, miközben szemét kapkodta körbe a szobában. Test nélkül nem láthat engem.
Megfogtam a karját, és beléptem a Tükör éjfekete képének terébe.
„Itt vagyok, Aithne. Úgy látom már készültél érkezésemre.”
Sápadtan nézett vissza tükörképem szemébe. Karja tiszta libabőr lett érintésem nyomán, de nem mert odanyúlni. Hátán végigfutott a hideg, és elkapta a fejét. Tekintete az ágya szélén nyitva heverő könyvre tévedt. Belenéztem.
„Cover her face;
mine eyes dazzle;
she died young.”
Egy sötét vigyor jelent meg az arcomon, ahogy újra a szemébe néztem. „Mennyire találó. Szerinted miért vagyok itt, Aitne?”
– Ki vagy te? – Szedte végül össze magát.
„Hát nem ismersz meg, nővérkém? Nem ismersz meg, Amunie?” Ezek a szavak mintha előhoztak volna tudata mélyéről egy halvány emléket, mert szeme elködösödött egy pillanatra.
– Ismerősnek tűnsz. De nem tudom ki vagy. De te vagy az első, akit látok.
„Látszik rajtad.”
Csengettek.
„Vársz valakit?”
– A barátom.
„A barátod? Remélem elbúcsúztál tőle.”
– Mit mondasz? Mit akarsz te tőlem?
„Érted jöttem, Amunie. Hogy is mondjam… letöltötted a büntetésed. Velem jössz.”
– Miről beszélsz? Hagyj békén! Tűnj el!
Elengedtem, összetettem a tenyereim, és látványosan meghajoltam neki a Tükörben. Ahogy óhajtod.
Kiviharzott a szobából, és feltépte a bejárati ajtót. Ahogy utánamentem, láttam, hogy egy ősz hajú srác állt a küszöb túloldalán.
– Mathias! – Hogy lelkesedett. Már ugrott a nyakába, már láttam magam előtt a csókot.
„Nem! Azt mondtam velem jössz!” Ezzel elkaptam a homlokát tenyeremmel, és fejénél fogva egyetlen lökéssel kiszakítottam asztráltestét a fizikai kötésből.
Azt, hogy teste egy utolsót rándult asztrálénje után, majd ernyedten összeesett, és elfeküdt a padlón, már nem láttuk.