Epilogika 2/2 – A tejjel-mézzel folyó…

Tegnap este az emberek jól mulattak. Mezítláb családja átjött, hogy megnézzék a számára oly sokat jelentő Sötét lovag című mozgóképet, Impulzív pedig ennek tiszteletére varázsolt a konyhában. Egy tej sosem éhes, még egy negyed tej sem, amilyen én vagyok most már, de mégis kedvem lett volna enni abból a sütiből. Este, egy spontán ötlettől vezérelve, Impulzív és Mezítláb elment, ha jól sejtem a Várba sétálni, és csak hajnali fél háromra értek haza.

A megmaradt hagymák irigykedtek, hogy az emberek ilyen jól szórakoznak, de én megnyugtattam őket és láthatóan ez segített. Az elmúlt egy napban afféle próféta figura lettem az élelmiszerek között.

Ez annak köszönhető, hogy elmeséltem élményeimet, hogy miként keltem gyönyörű táncba a mézzel, hogy miként simogattuk a másikat a zabpehellyel egymásra találva a tálkában és miként izgattuk fel közösen Mezítláb és Impulzív ízlelőbimbóit, érezve, hogy vagyunk és hatunk a világra. Lehet, hogy már sokszor átélték a tej megivását, megevését az emberek, számomra mégis maga volt a legvégső kiteljesedés. Ezt elmesélve megmaradt pár kortyommal a többieknek sikerült eloszlatnom a félelmeiket és már boldogan várták az elfogyasztást. A mindez idáig fölényes, pökhendi, rég lejárt, már csak dísznek tartott Vecsési húsos pedig bosszankodhatott, hogy ebből kimarad.

Különösen a „gyomor” ragadta meg a többiek képzeletét, ahol mint azt elmeséltem, úgy éreztem mind egyesülünk egy hatalmas egységben, az egymást soha el nem érő ennivalók végre találkoznak és eggyé lesznek. És lesz, akiből ember lesz és lesz aki innen tovább indul. Ha engem kérdeztek, szerintem mind a kettő szép és kalandos. Nos, én nem tudom, hogy utolsó cseppjeimmel miként végzem, habként táncolva egy kávén, vagy eksztázisos egyesülésben Impulzív egy varázslatában, de várom.

Az idő hűvösebb, a Nap süt, az emberek vidámak. Lehet, hogy nem vagy különleges, de igazán boldog így is lehetsz! Ég veletek, a blogoló Alföldi Magyar tej voltam.