Nu, ez lenne az első bejegyzés a mangakák nyugaton rovatnak. (összesen két cikkes rovat lesz, no, de mindegy 😀 ) Nihei Cutomu Snikt! című alkotása (a snikt a Rozsomák (X-men filmekben: Farkas) történetek jellegzetes hangja, amikor a főhős karmai előugranak) egy sajátos darab, különösen ha összevetjük a Magyarországon megjelent, „nyugatiak” által írt Rozsomák történetekkel. A történet bármilyen előképzettség nélkül érthető: a halhatatlan gyilkos, Rozsomák előrekerül a jövőbe, ahol meg kell mentenie a világot, amit egy kétharmad füzetnyi végső kaszabolás után meg is tesz. Megy, gyilkol, visszamegy. A képregény ezen a szintjén primítvenek, kidolgozatlannak hathat az oldalszám túl sok a cselekménynek, de túl kevés, hogy rendes jellemek és izgalmas konfliktusok megjelenjenek vagy akár kiszámíthatatlan fordulatok.

DE! Egyrészt a képregény közepén megismerjük az apokaliptikus jövő okát (a száz oldalas képregény szövegének kb 80%-a ezen a négy oldalon van), amely azontúl, hogy jellegzetesen a Japán természet-mesterséges ellentétre épül, egész eredeti és költői. (A szennyeződések elpusztításáért előállított baktériumok az emberi civilizációt pusztítják el, jelezve halkan hogy nálunk már minden mű és szennyező.)

Másrészt a képek. Rozsomák hallgatag figura, mégis a többi itthon megjelent történet tele van szöveggel. No itt, akárcsak a mangák jelentős többségében dominálnak a szöveg nélküli képkockák, igaz, „nyugatosan” keretezve vannak, nem úgy mint sok mangában, ahol a képek összeolvadnak. És ezek a képek valami csodásak! Ha az egész képregényt úgy fogjuk fel, mint egy cyberpunk rajz albumot, amelynek a képeit a kiadás miatt történetbe kellett szervezni, fantasztikus élményben lesz részünk.

A rajzoltság érzetét meghagyó stílus, a zömök Rozsomákot, egy cingár, sápadt figurává teszi expresszionistán elnyújtott karmokkal, laza félmosollyal, gépi ellenfeleit pedig az olvadt fém és artériákkal megspékelt mutáns transzformerek legjobbjaivá. Ez a képregény végsősoron nem azért van, hogy meglepődjünk a történet csavarain, hanem, hogy elképedjünk a stílusán: igen, valaha, gyerekként, mi is ilyen laza, veszélyes arcok akartunk lenni, akit csak úgy spontán átrángatnak a gonosz robotok közé egy fantasy világba, hogy írtsuk kicsit az ellent, megcsodáljuk a csajokat, majd visszamenjünk bekapni egy sört a kocsmába.

Az pedig, hogy egy „primitív” történet mit üzenhet azzal, hogy a gonosz fémgépeket a fémtestű Rozsomák csinálja ki, már csak adalék a vérgőzös élvezethez.