Az éjszaka sikolyaiból és tehetetlen, izzó bosszújából egy árny kelt életre, egy sötét legenda, amely halhatatlan Démonként tör elő pillanatokra a feketeségből, hogy törvényei szerint magával ragadja azokat, akik megérdemlik. Ám sokat megélt, legyőzött, majd ismét felülkerekedő Batman ezúttal egy meglepő ellenféllel találja szembe magát: a titokzatos, arcokat gyűjtögető gyilkos önmagára emlékezteti. Ráadásul nem is most találkozik vele először: réges-régen, mielőtt Denevéremberré lett volna és amikor még harcművészeteket kutató tizenéves vándor volt, Japánban, gyermekkori szerelménél megszállva már találkozott egy különös éjszakán ezzel a teremtménnyel. És most nem csak a lény, de a lány is visszatért.
Nacume Josinori: Halotti maszk című műve (Mangakák nyugaton rovatunk második szereplője) kétségtelenül manga, még ha eredetileg nyugaton is adták ki. Történetében rengeteg ismerős elem felfedezhető a manga rajongóknak, például a drámai csúcspont és a küzdelem tetőpontján egy kis flashbackkel összekötött megvilágosodás, az idilli, mosolygós múlt és a nehéz jelen szembe állítása vagy akár a sémákat túlzással gúnyoló, önreflexív poénok. (Az egyik szereplő szörnyé válik egy maszk felvétele után, felüvölt, háttérben villámlás, dörgés… Majd kiderül, hogy csak hülyéskedett.).
Az elemzőbb kedvűeknek érdekes lehet még, hogy a szerző, miként mutatja be Japánt és miért válhat Batman a keleti kultúra méltóbb képviselőjévé, mint a tényleg onnan származó harcosok. De sok olyan probléma is, mint az önfeláldozás vagy az énkeresés is feltűnik a műben, igaz az erős felütések ellenére a megoldások általában elég átlagosak, ha nem is gyengén kivitelezettek.
A rajzok szintén egy anime hangulatát adják: gyakoriak az üres hátterek, apró gesztusokon elidőző képkockák, mozgásvonalakkal izgalmasabbá tett, rajzoló által kiélvezett akció képsorok. Mindamellett igényes, érdekes, egyedül az idős Batman szögletes álla túlzó egy csöppet. Külön figyelmet érdemel az egyik első duplaoldal, ahol a denvérember mítosz gonoszait láthatjuk mangában. Kétarc kifejezetten jóképű és öt nagyon csábos női ellenség is feltűnik, akiknek az összegyűjtése szintén kicsit mangás kielégítése a fiús vágyaknak: Batman mellett ritkán jellemzőek a női szereplők, ezek után a rajzok után, nehéz megérteni, hogy miért, ha egyszer ilyen dögösek.
A magyar kiadás egy kötetben, manga irányban (jobbról balra) adta ki a történetet, egyedül pár dupla oldal van tönkretéve (a korábban tárgyalt csajos kép nem számít ide). Ugyanis, amikor a szereplő a két oldal közepén áll, teljesen eltűnik a könyv ragasztásától, a könyv kötését így a képek sínylették meg.
Az élmény összességében jó, nem érzi úgy az ember, hogy hiába töltötte az időt az olvasással, a mű hozza amit hoznia kell, de a nagy megdöbbenésre vagy katarzisra senki se számítson, meghatározó vagy kötelező olvasmánynak túlzás lenne nevezni. Batman egy kalandja a manga földjén vagy a manga kikacsintása Gotham cityre. Következmény nélküli érdekesség, unalmas délutánokra garantált szórakozás.
Tagged: mangakák nyugaton RSS
-
hummogo
-
hummogo
Nu, ez lenne az első bejegyzés a mangakák nyugaton rovatnak. (összesen két cikkes rovat lesz, no, de mindegy 😀 ) Nihei Cutomu Snikt! című alkotása (a snikt a Rozsomák (X-men filmekben: Farkas) történetek jellegzetes hangja, amikor a főhős karmai előugranak) egy sajátos darab, különösen ha összevetjük a Magyarországon megjelent, „nyugatiak” által írt Rozsomák történetekkel. A történet bármilyen előképzettség nélkül érthető: a halhatatlan gyilkos, Rozsomák előrekerül a jövőbe, ahol meg kell mentenie a világot, amit egy kétharmad füzetnyi végső kaszabolás után meg is tesz. Megy, gyilkol, visszamegy. A képregény ezen a szintjén primítvenek, kidolgozatlannak hathat az oldalszám túl sok a cselekménynek, de túl kevés, hogy rendes jellemek és izgalmas konfliktusok megjelenjenek vagy akár kiszámíthatatlan fordulatok.
DE! Egyrészt a képregény közepén megismerjük az apokaliptikus jövő okát (a száz oldalas képregény szövegének kb 80%-a ezen a négy oldalon van), amely azontúl, hogy jellegzetesen a Japán természet-mesterséges ellentétre épül, egész eredeti és költői. (A szennyeződések elpusztításáért előállított baktériumok az emberi civilizációt pusztítják el, jelezve halkan hogy nálunk már minden mű és szennyező.)
Másrészt a képek. Rozsomák hallgatag figura, mégis a többi itthon megjelent történet tele van szöveggel. No itt, akárcsak a mangák jelentős többségében dominálnak a szöveg nélküli képkockák, igaz, „nyugatosan” keretezve vannak, nem úgy mint sok mangában, ahol a képek összeolvadnak. És ezek a képek valami csodásak! Ha az egész képregényt úgy fogjuk fel, mint egy cyberpunk rajz albumot, amelynek a képeit a kiadás miatt történetbe kellett szervezni, fantasztikus élményben lesz részünk.A rajzoltság érzetét meghagyó stílus, a zömök Rozsomákot, egy cingár, sápadt figurává teszi expresszionistán elnyújtott karmokkal, laza félmosollyal, gépi ellenfeleit pedig az olvadt fém és artériákkal megspékelt mutáns transzformerek legjobbjaivá. Ez a képregény végsősoron nem azért van, hogy meglepődjünk a történet csavarain, hanem, hogy elképedjünk a stílusán: igen, valaha, gyerekként, mi is ilyen laza, veszélyes arcok akartunk lenni, akit csak úgy spontán átrángatnak a gonosz robotok közé egy fantasy világba, hogy írtsuk kicsit az ellent, megcsodáljuk a csajokat, majd visszamenjünk bekapni egy sört a kocsmába.
Az pedig, hogy egy „primitív” történet mit üzenhet azzal, hogy a gonosz fémgépeket a fémtestű Rozsomák csinálja ki, már csak adalék a vérgőzös élvezethez.
