Két bohém szállt le a templomkertnél a 956-osról tegnap éjszaka.
– Ez nagyon feeling. – mondta az egyikük és tekintetével belemélyedt a kopasz fák sokaságába, amelyek mint pokolbéli óriások karjai nyúltak kétségbeesetten felfelé, hogy megmarkolják a teliholdat. A ráncos karok között tömény sötétség nehezedett a földre, amelyet csak egy fény híd szelt ketté a megállótól a megvilágított templomig. Ezen az úton indult el a két fiú halk léptekkel.
A parkot farkas vonyítás szelte át hirtelen. Az egyik fiú felnevetett. Bőrdzsekije volt, fekete kapucnija, amelyet azonban nem viselt és így szabadon maradt, összeborzolt vörös haja. Társa ismét vonyított, ő ismét kuncogott, igaz már halkabban, majd társa így szólt:
– Nem gáz akkor, ugye? – Ő divatos, fekete kabátot viselt, amely pont azonos árnyalatú volt rövid hajával és jól ment sötét tekintetéhez. Egy cigit vett a szájába, mentolos Pall Mallt, és figyelte, ahogy öngyújtójának lángja a szikrázó kattanás után néma táncba kezd az éjszakában.
– Nem, dehogy. – válaszolta a vörös hajú halvány kábulattal. Fejében a múló borpárlat utolsó egységeit állította csatasorba a friss levegő haderőivel szemben. – Meg hát nagyon feeling ez a hely. – tette hozzá elvigyorodva nézelődve – Kár, hogy a telefonom kamerája semmit sem látna, pedig menő lenne egy fotót készíteni… Na, de mesélj! Miért szálltunk le amúgy?
A fekete hajú kifújta a cigi füstöt.
– Hát mert untam konzervált busz tömeget, meg ide mindig is be akartam jönni egy este, csak egyedül azért para lenne…
A vörös hajú nem válaszolt, hanem csendben kivárta, amíg barátja összeszedte magát és kimondta.
– Meg hát beszélni is akartam valamiről.
A vörös hajú most némán biccentett. Pontosan tudta mi zajlik a barátja fejében, hiszen most csupán kívülről látta azt, ami vele is oly sokszor megtörtént. Persze így máson szemlélve a dolgokat, az egész valahogy világosabbnak és egyszerűbbnek tűnt. Sőt – vallotta be magának – kicsit szánalmasabbnak is.
– Annyira szeretem! – kiáltotta a másik – Tudom, tudom, hogy ugyanaz a sztori már gimi óta és tudom, hogy úgy éreztem már túl vagyok rajta, emlékszel?
– Emlékszem…
– De ma amikor bejött a Négy teknősbe… Nem tudom máshogy kezelni… Ha ránézek…
– Felidéződik, hogy mit éreztél iránta, igaz? – kérdezte a vörös hajú.
– Igen. Pedig az agyammal tudom, hogy két napig se bírnánk ki együtt… Nem akarnék járni! Nem is szeretem! Sőt, néha kifejezetten irritál, mint például ma azzal a köpködésével, tudod.
– Ja, az tényleg durva volt.
– Annyira ellenszenves! És mégis… Összevissza nyafogok. Mond meg őszintén, barom vagyok, Sly?
– Barom vagy. De ennek mi köze a dobozhoz? – kérdezte a vörös hajú, akit egyébként Slynak hívtak.
– Milyen dobozhoz? – lepődött meg a fekete hajú. Őt meg Drontonnak nevezték az ismerősei.
– Amit még a buszon mutattál. – felelte Sly és egy hirtelen ötlettől vezérelve, ahelyett, hogy tovább ballagott volna a templom fényes fala felé lekanyarodott jobbra egy ösvényen. Az út egy kültéri oltárhoz vezetett, rajta megvilágított Szűz Mária szoborral. Dronton automatikusan követte.
– A doboz… Ja… – kezdte – Már féléve meg van. Elkísértem vásárolni, akkor adta nekem.
Sly magában konstatálta, hogy Dronton szinte sose mondja ki a lány nevét, mintha szégyellné a dolgot.
– Valami nyakláncot vett volna magának, de a boltban meglátott egy még szebbet. Arra viszont nem volt pénze. – mesélte Dronton – Kisegítettem. A dobozkája meg nálam maradt. Valamiért azóta hordom magammal mindenhova. Itt maradt a zsebemben. Valahogy nincs kedvem megválni tőle most már… Félnék megválni tőle… Meg miért tegyem ki, ha már eddig hordtam magamnál? Kéne valami indok…
– Ez szép. – mondta Sly hirtelen elmosolyodva.
– Mi szép? – kérdezte zavartan Dronton. Közben elérték az oltárhoz vezető lépcsőfokokat. Felmentek rajta. Az égen, így távol a belvárostól látszottak a csillagok. Lyukak voltak a Földet ölelő leplen, amelyeken átviláglott egy másik világ fénye. Talán a mennyországé.
– Hát, hogy egy üres ékszeres dobozt hordasz magadnál, egy dobozt amiben kéne, hogy legyen valami, ami nincs. – felelte Sly és felborzolta a haját – Érted. És közben egy lánytól kaptad, akinek az alakja a szerelmet juttatja eszedbe, ha jól értem, de valójában belül ilyen szempontból semmi sincs.
– Ja, persze, szép szimbólum. Ügyes, tetszik, tényleg. – mondta Dronton nyűgösen – De ez akkor is rohadt igazságtalan. Miért kell szerelmesnek lennem, abba aki ellen annyi észérv szól és az agyammal ezt be is látom! Hülye az ember!
– Hát itt az alkalom, hogy fellebbez, haver. – mondta Sly és fejével a megvilágított Szent Máriára bökött.
– Hé, ’sten! – mondta Dronton színpadiasra váltva hirtelen a hangnemét – Ha már nem létezel, legalább segíthetnél kicsit. – miközben beszélt, leültek a szobor elé. Érdekes, de nem fáztak, pedig nulla fok körül járt. – Adj valami jelet vagy nem tudom… – mondta Dronton a szobornak – Hihetetlen, hogy az emberek egy része képes egy ostoba kőszoborhoz beszélni!
– Hát… – mondta Sly és ő is rágyújtott. Hosszan, élvezettel fújta ki a sötét végtelenbe a szürke habfüstöt – Végeredményben ők sem a szoborhoz beszélnek. Istenhez.
– Valaki egyszer írta, hogy az a baj, az összes vallással, hogy térben és időben korlátozott. Tehát csak akkortól és csak ott alakult ki. Tudjuk mikor és hol született a Biblia, pölö. Ez kissé igazságtalan az Ausztráloknak. Meg ez ront a hitelén. Meg hát most se kapunk jeleket…
– Nem is ez a baj. – jegyezte meg Sly elgondolkozva – Hanem, hogy egy mindenható és jóságos Isten plusz ez a világ már Önmagában paradoxon.
– Paradoxon? Csak, hogy vannak katasztrófák meg szenvedés? Ja. De mondjuk ez kell, hogy tud értékelni a jó dolgokat, nem?
– Kell. – mondta Sly bólintva és megint felborzolta a haját, közben meg kifújt három füstkarikát. Az oltár elé hamuzott. – De ha mindenható vagy, ezt is meg kéne tudnod oldani. A mindenható logikusan azt jelenti: mindent elérhetsz.
– De filozófikusak vagyunk ma…- mondta Dronton. Erőltetetten nevetett. – Pedig én voltam amúgy első áldozó is.
– Első áldozó? – lepődött meg Sly – Akkor te hittél vagy mi?
– Ja. Meg is lepődtek rajta a szüleim.
– És aztán?
– Elhunyt a nagyapám. Franc se hihet egy olyan Istenben, aki egy ilyen nagy embernek ennyi szenvedést okoz. Mert, hogy ő tényleg baromi nagy ember volt. Persze ma már tudom ez nem ilyen egyszerű, de akkor vége lett. Bár talán már a szüleim ellenzésének volt csupán a betetőzése. Nem tudom… Te viszont az a típus vagy, aki sosem hitt…
– Nem is. – mondta Sly megvonva a vállát – A Biblia egy izgalmas sci-fi, a templom egy szép épület. És persze igyekszem nem naivnak vagy beszűkültnek hinni a vallásosokat. Szívesen teologizálok papokkal is, de… Hopp!
A két fiú hátrafordult. Mintha lépéseket hallottak volna. De csak a szél volt.
– Amúgy volt, hogy imádkoztam. – mondta Sly lassan visszafordulva, egészen halkan – Megfogadtam ezt azt. Sok hülyeséget. Főleg, hogy másoknak jó legyen. Voltak egészen furcsák is. Amikor már nem tudtam semmit sem tenni. Amikor anya beteg volt… Például, hogy nem eszek borsót.
– De falra hányt borsó volt, igaz?
Sly döbbenten rázta meg a fejét.
– Hehe, ne szórakozz. Majdnem elsírtam magam.
– Bocs.
– Semmi.
– Komoly ez a hely…
– Vagy csak a szitu.
– Ja.
Egy pár pillanatig csendben cigiztek. Közben újabb lépések és reccsenések jöttek a sötétből, de nem fordultak hátra. Nyílván csak egy macska volt. Testes macska.
– Jó lenne azért hinni. – mondta hirtelen Dronton. – Én például még ma is elbeszélgetek a plüss állataimmal néha. De tőlük nem kérhetek segítséget.
– A plüss állat más. De Istenben hinni… Nem szabad. – mondta Sly, majd halkan megismételte – Nem szabad…
– Mert nem logikus? Erre gondolsz?
– Nem logikus?
– Hát a hit az nem tudás. Amikor azt mondod hiszel, akkor végülis beismered, hogy nem tudod igazán, csak gondolod…
– Nem, nem ezért.
– Nem? Pedig…
– Isten lehet, hogy a jelenlegi tudományon felül áll és csak érezni kell. Érted. A logika is fejlődik.
– Jó, de akkor miért nem szabad hinni?
– Mert hozzá csak a gyáva ember menekül. – mondta Sly – Olyan mintha szúrna a parton a homok. Vagy kint maradsz a parton vagy beúszol a vízbe. A víz olyan, mint a vallás. Hűsít, de elsodor. Belefulladsz. Elveszted a partot. Mindegy. A lényeg, hogy nem szabad hinni. Ennyi.
Ebben a pillanatban egy villanással kialudt a Szűz Mária szobor fénye. A két fiúnak megdöbbenni sem volt ideje, mert hirtelen megszólalt a templom harangja. Egy pillanatra mindent betöltött a zengés.
– Basszus… – kiáltotta Sly.
Dronton annyira megrémült, hogy behunyta a szemét. Aztán valami lassan a vállához ért. Kirázta a hideg. De csak Sly keze volt.
– Odanézz. – suttogta a vörös hajú fiú halkan és a fák közé mutatott. Dronton sokáig meresztette a szemét, amíg meglátta a magát vonszoló testet. Először azt hitte macskát lát. Aztán, hogy kutyát. De nem.
– Mit keres itt egy róka? – kérdezte Slyt.
– Nem tudom… – mondta Sly – Sánta róka lába. Mondjuk van itt egy erdő. De azért ez villannyal, haranggal, rókával együtt durva volt.
– Még valami apróság és én komolyan elgondolkozom. Mi a francot jelent ez?
– A róka a ravaszság szimbóluma. – felete Sly – A logikáé. Így a róka sántasága, valójában egy elvont fogalom gyengeségére utal. A logika megtört. A templom, a szobor meg Istené. Isten hangja elkergette a sebzett logikát. Mi is megrémültünk.
– Azaz?
– Semmi. Még a gyávaság elleni küzdelem sem érv. Nem lehetnek érvek Isten ellen. Ez elemi erő.
– Akkor ez egy jel volt? Ezt jelenti?
Sly felnevetett.
– Fenéket. Ne légy hülye! – oldalba csapta Drontont – Nem jelent ez semmit. – mondta – Csak vicces véletlenek egybeestek. Mi meg pont a hitről beszélgettünk egy templomnál. Bármi történhetett volna, ilyen „jelnek” tűnne.
– De akkor is… – mondta Dronton csak lassan felengedve – Mi van ha jel, csak nem fogjuk fel? Lehet, hogy…
– Ugyan már. – mondta Sly és felállt eldobva a kialudt csikket – A világ szép, de nem jelent semmit.
– Ez igenis jelent valamit! – makacskodott Dronton. Maga sem tudta miért, de úgy érezte igaza van.
– És mit jelent, he? – kérdezte Sly gúnyosan – Elég összefüggéstelen dolgok.
– És amit te mondtál… A róka, meg a logika…
– Ugyan már! – felelte Sly – Gyere már! Lehet csak valaki hallott minket és be akart paráztatni. Meg amúgy is akkor a szobor nem kialudt volna, hanem elönti a fény. Esetleg felgyullad egy csipkebokor.
– Akkor is jelentenie kell valamit ennek az egésznek! – mondta Dronton – Leszálltunk, beszélgettünk, te még sírtál is…
– Nana! Csak majdnem!
– … és még csoda is történt! Valaminek változnia kell!
– Csak te beszéled bele! Nem jelent ez szart se! Gyere, tökfej… Megyünk! Holnap másnapos leszel. – Azzal Sly elindult.
Dronton is feltápászkodott. De nem tudott elindulni.
– Ez akkor is jel volt. – motyogta. Elővette az ékszeres dobozt és odatetette az oltárra.
– Kitti, te köpködős rongy, akiről nem tudom, hogy szeressem-e, én most…
Egy pillanatig némán állt. Majd cipőjével elrugdosta még csikkeket az oltártól és Sly után szaladt. Nem volt nehéz utolérni a fiút, az időközben meghúzott egy lapos üveget, amiből később Drontont is megkínálta.
Ma reggel egy pap találta meg az ékszeres dobozt az oltáron. Furcsállta, hogy üres, de azért adománynak hitte és bevitte a templomba. Délután esett.